Azt hiszem, ez egy igencsak tényfeltáró cím, és sajnos igaz. Nyertes pókunk a black house spider.

Szóval ő az a cukiság. Először ahogy a neten kutattam, egy még veszélyesebbel kevertem össze, és halálra rémültem, hogy gyereknél 15 percen belül halálos a mérge, de aztán megnyugodtam, hogy ez egy szelídebb fajta, itt kb. egy óránk is van az ellenszérum beadására, ha megcsíp. És ez nem vicc. Úgyhogy amikor a kislányom elkezdett egy pókhálóban turkálni, hogy "Nézd anya! Pókháló!", hát megfagyott az ereimben a vér. De vettünk nagyon jó kültéri és beltéri rovarirtót, és körbefújtam vele a kertet. Másnapra az udvar tele volt póktetemmel, és egy csótány is megdöglött. A "halottak" száma napról napra emelkedett.Mostmár inkább nem figyelem, és szóltam Lacinak, hogy takarítsa fel a dögöket. A lakást is körbefújtam, bár még bent csak másfajta pókot láttam. Azóta ha látok is, már csak a tetemet kell kidobni. Meg kell hagyni, ezek az ausztrálok aztán tudják, hogy mitől döglik a pók. :)
De beszéljünk szebb dolgokról. A munkahelyemen megkaptam a fizetés nélküli szabadságot, úgyhogy 2015. januárjában megyünk haza látogatóba. Akinek ezzel a késői hazautazással csalódást okoztunk, sajnáljuk, de nekem mindenképp akkor kell hazamennem, hogy a munkahelyemtől végső búcsút vegyek, és sajnos félévente nem tudunk még hazaugrálni. Kár, hogy nem nyáron kell hazamennem, mert a telet már egy életre megutáltam. De semmi sem tökéletes. Szeretettel gondolok a munkámra, és ezt azok közé a dolgok közé sorolom, amik hiányoznak. Szerettem katona lenni, mindig is büszke voltam rá, hogy nem a "megélhetési" katonák közé tartozom, hanem azért vonultam be, mert jelentett számomra valamit az egyenruha. Sajnos mégis a megélhetés, az egyre csökkenő fizetés hozta meg a végén az elhatározást. Habár ezt csöppet sem bántuk meg. :) De megint jól elkalandoztam.
Szóval, jelenleg gyerekekre vigyázok itthon. El tudom képzelni, hogy akik ismernek, most nevetnek. Akik nem, azokkal maradjunk ennyiben. :) Nem részletezem, de nem ez álmaim melója, ezért már egy ideje nézelődtünk, hogy merre kéne továbbhaladni. Mostanra nem csak az ötlet és az elhatározás született meg, de meg is tettem az első lépést. Elkezdtem egy masszázstanfolyamot. Szeretek masszírozni, és ez itt hiányszakma. Ismerőseim tudják, milyen remekül tudok évekre előre tervezni, úgyhogy már a saját masszázs szalonomat is látom magam előtt. :) Optimizmusért sose kellett a szomszédba mennem. Szóval hétfőn és kedden volt az első két nap, és folytatom tovább. Már van egy kezdő oklevelem, nemsoká kezdem a certificate IV-et, és meg sem állok a diplomáig. Ha már valamit csinálunk, csináljuk jól. :)
Tehát hétfőn reggel fél10-kor (mert itt nem szeretnek korán kelni) elkezdődött a tanfolyamom. Volt egy távol-keleti nő, aki csak annyit beszélt angolul, hogy "I English" és mutatta, hogy kicsit. :) Nem kicsit voltam megdöbbenve, hogy hogyan is gondolja, de aztán be kellett vallanom magamnak, hogy teli vagyok előítéletekkel, ugyanis nem csinálta rosszul a masszázst. De ne rohanjunk előre, még mindig hétfő reggel, felhívom Lacit, és mesélem neki, hogy nem én vagyok a legbénább angolból, mire letettem a telefont, odajött hozzám egy lány, hogy de meglepődött, hogy magyar beszédet hall, és de örül neki. Persze magyarul. Hát én is megörültem. Így született egy újabb barátság Estherrel, akinek a szülei költöztek ki ide, de fontosnak tartották, hogy ő is beszéljen magyarul. A nem kis létszámú magyar kolóniát igazolni látszik, hogy gyakran futunk magyarokba, és az is ilyenkor az eszembe szokott jutni, hogy ha egy magyar azt hiszi, hogy kutya nem érti, hogy mit mond, és nyugodtan fikázhat másokat, tuti van a közelében még egy magyar. :)
Íme az oklevelem:
A másik jó hír, hogy a High Care Center is kiadta az oklevelem, mint cellulit-terapeuta, ráadásul angol nyelven, így már tényleg elindulhatok új munkát keresni.
Nemsoká újra jelentkezem, és írok még a gyalogátkelő helyek érdekes működéséről, de mivel nem akarok hülyeséget írni, és kétlem, hogy úgy működik, ahogy értelmezem, előbb utána járok. :)